Huszonhatodik fejezet.: Felolvadó jégszív

Huszonötödik fejezet.:Felolvadó jégszív

Elengedi a múltat, és a jövőre koncentrálni a legnehezebb az életben, viszont ha van kinek az oldalán, megéri a fáradtságot.

Mia szemszöge.:

Teltek a napok, és Harryvel egyre felhőtlenebb lett a kapcsolatom. Egyre jobban meg tudtam benne bízni, és egyre több részlet osztottam meg vele az eddigi életemmel kapcsolatban. Gyakran jöttek hullámvölgyek az életünkbe, de próbálunk rajta egyre kevésbé fájdalmasabban továbblépni. Még nem tudja miért kerestem fel annak idején, de egyszer annak is eljön az ideje, hogy elmondjam neki a teljes igazságot. Majd egyszer.

-         Hé szívi nem akarsz visszafeküdni mellém az ágyba?- hallom dörmögő hangját, ami mint mindig, most is mosolyt csalt az arcomra.

-         Nem-nem Harry, nem fogod velem megint eljátszani ezt.  Most igenis fel fogok kelni, és el fogok készülni időben. - felelem neki a fürdőajtóból.

Hirtelen egy kéz ragadja meg hátulról a csuklómat, és a kar tulajdonosához rántva eszeveszett tempó diktálására készteti a szívemet.

-         Gondold még át az ajánlatomat édes, nem fogok örökké várni a döntéseidre. - mikor észreveszi milyen hatással van rám, elégedett mosoly jelenik meg az arcán. Mocsok.

-         Nem Harry, már mondtam, hogy most fel fogok kelni időben. Ne próbálkozz semmivel, úgysem lesz rám hatással. – küldök felé egy kacér mosolyt, és büszkén nyugtázom, hogy ezt a csatát Én nyertem.

A fürdőszobába lépek, és felkapok magamra egy lenge nyári kisruhát. Felfogom a hajam, majd kilépek Harryhez a hálóba. Maximum tíz perc telhetett el, de máris egy hadseregnyi ínyencség várja azt, hogy elfogyasszuk. Tekintetemmel Harryt keresem, majd amikor meglátom, ostoba vigyor ül ki az arcomra. A drága visszaaludt az ágyban. Biztos a konyhából hozatott fel kaját nekünk.

Lopakodva odasétálok az ágyhoz, és közel hajolok az arcához. Éppen nyitnám a számat azzal a gonosz céllal, hogy felriasztom az álmok világából, amikor hirtelen kipattannak a szemei, és magára ránt. Visítozva próbálok kibújni a karjai közül, de minden hiába, itt még a kiképzés utáni tudás sem segít, igaz nem is küzdök igazán.

Galád módon lefogja a karjaimat, és elkezd csikizni. Horkantva nevetek fel, amitől Harrynek is nevetni támad kedve. Fetrengek alatta, és mire abbahagyja olyan fáradtság lesz rajtam úrrá, mintha egy teljes napi erőlétin vettem volna részt.

-         Ugye megmondtam, hogy ne hagyj itt?- húzza vigyorra a száját.

 Durcás fejet vágok, és kibújok alóla. Szabadság. Elterülök mellette, és lecsukom a szemem.  Egy kar csúszik a fejem alá, és húz magához. Hallom szuszogását, és érzem, ahogy egyre lassabban veszi a levegőt, és nyugszik meg a szívverése.

Minden olyan nyugodt, és tökéletes ebben a pillanatban, hogy sírhatnékom támad. Nem lehet, hogy ennyire tökéletes legyen ez a pillanat. Nekem nem ez a sors volt megírva. Nem így kellene élnem, és nem kellene egy ilyen csodálatos ember mellett lennem. Harry megmentett saját magamtól, és rengeteg dolgot köszönhetek neki. Tudom hogy sok hibát követett el Ő is, de ez mind semmiségnek tűnik, a mostani helyzethez viszonyítva. Annyira törődik velem, és annyi szeretetet ad, amennyit még életemben nem kaptam ezelőtt.

Rengeteg ember ítéli el egymást az első pillanatban, és amint meglátunk egy embert, rögtön készítünk róla egy véleményt. Ám ez gyakran megváltozik, és ehhez nem kell más, mint az hogy megismerjék egymás a felek. Mi Harryvel a lehető legjobb úton haladunk efelé.

-         Hé szívi, min agyalsz annyit? – simít végig kezével gyengéden az arcomon.

Buta könnycseppek sokasága kezd el száguldani a szememből, ám mit sem törődve velük Harryhez bújok. Ő megvéd, mindentől, és mindenkitől, ha kell saját magamtól is.

-         Mi a baj? Mia mond el kérlek! Utállak sírni látni, szóval meséld el mi a baj, jó?- kérdezi, de olyan lágy, és gyengéd a hangja, hogy eddig tart a nyugodt pityergés. Ömleni kezd a szemből a könny, és a lehető legfájdalmasabb sírás lesz rajtam úrrá. Hallom, ahogy Harry nagyot sóhajt, majd teljes testével átölel.

-          Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? Bármit, érted?

-          H-Harry ez nem ilyen egyszerű. – kezdek el hüppögni.

Bármit megadnék azért, hogy boldog élete legyen. Bárcsak vele élhetném le, de tudom, nálam jobb, és szebb emberek is megérdemelnék őt.

-         Nem érdekel Mia, hogy egyszerű, vagy sem. Szeretném tudni mi bánt érted? Tudni akarom, hogy mi zaklatott fel téged annyira, hogy sírj.

-         Tudod Harry, vannak olyan dolgok, amiket nem meséltem még el neked. Ezek a dolgok a legnehezebb, és legelrejtettebb titkaim, és elhiheted nekem nem könnyű elmondani bárkinek is őket. -

Végigsimít a karomon, és ez olyan nyugtató hatással van rám, hogy a sírás is abbamarad. Emlékek sokasága tör fel most a fejemben, és a régi életem képei a távolba röpítenek a valóságból.

Harry szemszöge.:

Hogy mi is a szerelem? Egy buta illúzió, ami az idő múlásával szertefoszlik? Talán. Egy mindent elsöprő érzelem, aminek semmi sem okozhat határt? Lehetséges. Egy érzés, ami az idő múlásával csak halványulhat, de soha el nem múlhat igazán? Biztosan.

Soha senki nem tapasztalhatta még meg azt a kínt amint nap, mint nap megélek egy olyan csatában, amiben nincs győzelem számomra. A szerelem mindennél fontosabb az életben. Egyszer sem gondoltam volna, hogy egy lány miatt képes lennék akár az életemet is odaadni.

 Mindig is azért küzdöttem, hogy legyek valaki, és most hogy vagyok valaki, de képes lennék feladni az egészet egy lányért, akit pár hónapja ismertem meg. Lehetséges ez? Képes ilyen érzéseket kiváltani az a buta kis szerelem? Képes összezavarni még a legegyszerűbb dolgokban is az embert?

Egy olyan lány fekszik mellettem, akiért bármit megadnék. Tudom, elcsépeltnek hangzik úgy ezredszerre hallgatni egy olyat szöveget, ami az összes szerelmes pár száját elhagyja, de nem érdekel.

Nem fogom bizonyítani senkinek, hogy mit is érzek ott legbelül, és nem is akarok igazán, hiszen csak az a fontos, hogy az a személy tudja, hogy mit érzek iránta. A saját érzéseim és ezeket csak én érhetem meg.

-         Szeretlek Mia bárhol is légy, és bármi is történjen. – simítok végig nyugodt arcán, és én is álomba merülök az én csodálatos hercegnőm mellett.

    Drága olvasóim.: Tudom késett a fejezet, de remélem megérte várni rá. Hogy őszinte legyek nekem ez a fejezet áll a legközelebb a szívemhez. És szomorúan jelentem be hogy elérkeztünk hivatalosan is a blog epilógusához, ami a következő fejezetként fog szerepelni.  ( bár valószínű hogy két részletben lesz felrakva, hogyha nem tudom majd abbahagyni a történet lezárását)  Nem is akarom rabolni az időtöket, szép napot mindenkinek, és legyetek jók!:)) És imádlak titeket.♥

     Life

Huszonnegyedik fejezet.: Leszámolás

Huszonnegyedik fejezet.: Leszámolás

Élj a pillanatoknak, akár boldog akár szomorú is az.

Zayn szemszöge.:

Ez a szemét nem fél tőlem. Az, ahogy a szembe néz, és tartja a szemkontaktust tudom hogy egy kicsit sem tart tőlem. Nincs ez így rendjén, tennem kell valamit, különben valami olyasmi fog történni, amivel magam sem számoltam.

Kezemet a hátam mögé rejtem és rámarkolok a fegyveremre.  A fickó velem szemben felhúzza a szemöldökét, és egyre magabiztosabban áll fel velem szemben. Tudja, egyszerűen tudja, hogy mire készülök, nagyon nincs ez így jól. Minél hamarabb el kell ezt az ügyet intéznem.

-         Tudod Zayn gondoltam, hogy meg fogsz látogatni, arra viszont én sem számítottam, hogy ilyen könnyen csapdába lehet téged ejteni. - Könnyed kacaj hagyja el a száját, engem pedig a hideg ráz.

-         Hagyd a színlelést, te is tudod jól, hogy semmi esélyed sincs velem szemben. Hagyd a fenébe, és gyere velem, más különben olyat kell tennem, amit te sem akarnál igazán. –  A lehető legmagabiztosabban próbálok vele szembenézni, de már érzem, hogy valami nem fog jól elsülni.

-         Ugyan Zayn te is tudod jól ,hogy ez nem lesz ilyen egyszerű- mosolyra húzza a száját, majd felém kezd lépkedni.

 A csarnokban vízhangoznak a léptei, az egerek kidugják a fejüket a rejtekükről, majd amint meglátják mi van készülőben azonnal visszakoznak is. Legszívesebb én is ezt tenném. Elfutnék innen a fenébe, és vissza se néznék többé.

-         Tudod, ha át álnál hozzánk, talán életben is hagynálak, de így, oh semmi esély sincs rá. - arcomon megrándulnak az izmok szavai hallatán, és hírtelen Mia jut eszembe. Fogalmam sincs miért pont most, de nem tehetek ellene semmit. Tudom hogy elvesztettem, tudom hogy ennek nem így kellett volna lennie, de nem tudok ellene semmit sem tenni. Elengedtem, mert tudtam hogy ez a helyes, és elengedtem mert ezzel megadhattam neki azt amire mindig is vágyott. Egy új élet reményét. Egy új kezdetet, amiben saját maga írja meg a történetének a végét.

     

     Utolsó lehetőségként előrántom a fegyveremet, és a fickóra szegezem. Próbálom úgy csinálni, ahogy a kiképzéseken tanították. Csak gyorsan,és precízen célozzatok, próbáljátok kitalálni a következő lépésüket,és ne hagyjátok magatok legyőzni. A veszteseknek nem itt van a helye. Vízhangozik bennem a kiképzőnk szavai.

     

     Ujjamat a ravaszra teszem, de mielőtt megfelelő testrészre céloznék egy lövést hallok magam mögül. Kiengedem a tárból a golyót, de tudom célt fog téveszteni. A talaj felé zuhanok, és tudom ez a vég. A pusztító, leigázó, és mindent elsöprő vég.

      

     Mellkasomban nyilallik a fájdalom, és egyre inkább úrrá lesz rajtam a fáradság. Nyugalom tölt el valamilyen oknál fogva, és egyre kevésbé érzem a fájdalmakat. Szememmel a plafont bámulom, és hirtelen feltűnik előttem Mia arcképe. Azé az emberé, akit örökké szeretni fogok, és akiért az életemet is odaadtam volna. Lassan hívogatni kezd maga felé, és bár tudom nem Ő az, nem tudok ellenállni. Annyira kísértetiesen hasonlítanak. Annyira akarom, hogy Ő legyen az. Ha még egyszer az enyém lenne, ha még az egyszer a karjaim között tudhatnám, boldogan halnék meg, hiszen tudnám, nálam van a világ legnagyobb kincse.

     

     Lassan lecsukódik a szemem, és érzem, többet nem fogom kinyitni. Egy emlékfoszlány elevenedik fel bennem, amiben mi vagyunk ketten Miával, még ez előtt az egész előtt. Abból az időszakból való ez az emlék, amikor még mindenünk megvolt.

     Boldogan heverésztünk egymás mellett a fűben, és néztük a csillagokat. Ez egy igen ritka alkalmak egyike volt, amikor nem éppen lázadtunk a világ ellen. Ezekért a pillanatokért éri meg igazán élni. Ezek a pillanatok azok, amik örökké megmaradnak az emberben, csak az a szomorú, hogy erre sajnos gyakran későn jövünk rá. Pont mint Én.

Huszonharmadik fejezet. : Új élet egy új világban.

Huszonharmadik fejezet.: Új élet egy új világban

Bármikor feladhatod, bármikor mondhatod azt , hogy neked eleged lett az életedből. Eldobhatod magadtól. Megszabadulhatsz tőle. Ezzel azonban elvesztesz egy csatát. Az élet csatáját.

Harry szemszöge.:

Az agyamra teljes köd ereszkedett.  A szívem hevesen kalapál a mellkasomban. Leheletem apró felhőket képezve hagyja el a számat, és zihálok. Megdöbbentő mikre képes az ember ilyen helyzetekben.

Tenyerem a csuklójára van kulcsolva ,és egy atombomba sem tudná onnan lerobbantani. Tekintete az enyémet pásztázza, és ekkor döbbenek rá mekkora kincset veszítettem volna el, ha nem vagyok elég gyors.

-         Engedj el..nem vagyok idevaló –kérlel,de amint felhúzom magam mellé tudja ,hogy ezt nem fogom neki teljesíteni .

-         Ne hagyj magamra. –szorosan hozzá bújom ,és nem engedem el a kezeim közül, többé már nem.

Felemelem, és a karomban viszem vissza a házhoz, majd egy kocsit hívatok oda,és vitetem magunkat el a házamhoz.

A fejemben kavarognak a gondolatok. Magam sem tudom minek vittem Miát abba a házba,de abban a pillanatban az volt a legegyszerűbb döntés. Szorosan hozzábújok ,és egy pillanatra sem engedem el magam mellől. Tudom mit akart csinálni. Tudom ,hogy meg akart halni ,és kész lett volna eldobni az életét,de ezt nem engedhetem meg neki. Magam mellett akarom tudni. Azt akarom ,hogy minden reggel amikor felkelek Ő legyen mellettem, és Ő csináljon nekem reggelit, és egyszer talán ő legyen a gyermekeim anyja. Tudom, hogy most gyerekesen hangzik,de minden vágyam az hogy velem legyen. Azt akarom ,hogy velem töltse az összes idejét.

 Nem tudom mikor szerettem bele, fogalmam sincs. Ahhoz viszont kétség sem fér ,hogy szeretem,és az életemet is képes lennék odaadni érte.

Mia szemszöge. :

Csak megyünk ,és megyünk, nincs megállás. Akárhogy is akartam meghalni Harry minden számításomat keresztülhúzta. Ott abban a percen képes lettem volna eldobni az életem,ám úgy tűnik a sors nem ezt a végzetet szánta nekem.

Kezem a kezében,fejem a mellkasán pihen. Gyakran álmodoztam ilyen idilli pillanatokról, amikor semmilyen probléma nem szabhat gátat a boldogságomnak ,ám nem ilyen helyzetekbe képzeltem ezt el.

Gyermekkoromban igazán boldog életet álmodtam meg magamnak. Boldog feleségként képzeltem el magam, aki egy igazán jól menő cég beosztottja,és egy igazi háziasszony,gyerekekkel ,és egy férjjel akit mindennél jobban szeret. Az álmok azonban hamar szertefoszlottak.

Gyakran gondolok vissza azokra az időkre. Minden olyan tökéletesnek tűnik a mostani helyzethez képest. Nagyon boldog kislányként ismert mindenki akkoriban,mindenkire mosolyogtam, mindenben ,és mindenkiben csak a jót láttam. Manapság ez teljesen másképp van.

Harry cirógatni kezdi a tenyeremet ,és nekem hirtelen kuncogni támad kedvem. Tudod ez olyan helyzet mint amikor csendben kéne lenned ,de valahogy pont akkor jön rád a röhögő görcs. Na ez pont olyan.

Rázkódni kezd a vállam ,és a zsigereimben érzem hogy lassan ki fog belőlem törni a nevetés, ha nem hagyja Harry abba,de mivel folytatja hangos hahotázásban török ki.

Fejemet oldalra fordítom ,és Harry döbbent arcától még jobban nevethetnékem támad. Miután tovább folytatom a kacagást, Ő is csatlakozik hozzám. Együtt nevetünk mindenen,az életen,a csalódásokon, a hibákon, és saját magunkon is.

Fejét a nyakamhoz hajtja, haja csiklandozza az arcomat, ami miatt újra felnevetek, és ekkor döbbenek rá mit vesztettem volna, ha eldobtam volna az életemet. Mától kezdve szabad vagyok. Szabad vagyok. Te jó ég! És ezt csak egy embernek köszönhetem, Zayn-nek. Aki mindig mellettem ált, még akkor is, amikor igazán egyedül kellett volna lennem.

Örökké az adósa leszek,és szívem egy darabja mindig érte fog dobogni.

Life.

Huszonkettedik fejezet.: Végjáték

Huszonkettedik fejezet.: Végjáték

Egy játék, egy élet, két ember egy lélek, egy sors, két végzet, egy szerelem mely nem ismer véget.

Mia szemszöge.:

Kábán nyitom ki a szemem,és kezdek ismerkedni a környezetemmel. Egy szobában vagyok, méghozzá egy ágyon. A helyiség üres. Egyedül vagyok, így nyugodtan szemügyre vehetem az egész házat.

Lassan felkelek ,és körbemegyek minden egyes szobán, ami nem volt könnyű, hiszen hatalmas az egész épület. Elhaladok egy tükör előtt,és szörnyülködve veszem szemügyre magam. Hosszú gubancos haj, karikás szemek, szörnyű testalkat,és még annál is szörnyűbb ember néz vissza rám. Elfordítom tekintetemet ,és folytatom utamat a többi szoba felderítésének céljával.

Fogalmam sincs hol vagyok. Arra emlékszem ,hogy Harry teljesen bekattant ,és magával ráncigált a korházi ajtóig ,de onnantól minden sötét. Talán megérezte milyen lelki válságba kerültem, talán rájött valamire a tervemmel kapcsolatban. Egy dologgal viszont nem számított. Én már mindent elterveztem fejben, minden egyes perc ki van számolva, és egyet sem fogok itt elpazarolni. Kikukucskálok egy ablakon és szemügyre veszem a környéket,de csak fákat látok. Mindenhol csak fa van. Ez így nem lesz jó, valahogy ki kell jutnom innen minél hamarabb. Próbálkozok az ajtókkal,de egyik sem nyílik, próbálkozok az ablakokkal,de még kilincs sincs rajta. Ajajj, valami nagyon nincs ezzel rendben.

Ajtócsapódást hallok így a hang forrása felé indulok. Az ajtóban étel van,meg egy kis innivaló. Valaki bejött, tehát én is ki tudok innen menni.

Felkapok egy széket ,és az ablakhoz sétálok, meglendítem a kezem és nekivágom. Legnagyobb döbbenetemre meg se kottyan neki, megyek tovább és ezt minden ablakkal megcsinálom,sorra az összesről lepattan, és egy kis karcolást sem okoz neki.

Rám tör a pánik ,és teljesen begolyózok, mindent nekivágok az ablaknak, az ajtót rugdosom, ütöm, verem,de semmit sem használ. Lerogyok a földre ,és keserves sírásba kezdek. Nem lehet igaz,miért pont most történik ez velem? Pont akkor amikor már minden olyan jól el volt tervezve.

A zsebembe nyúlok ,és kitapogatom a telefonomat. Gyorsan tárcsázok,és egyre nagyobb pánik lesz rajtam úrrá.

-         Igen? – szól bele főnököm a telefonba, nekem meg görcsbe rándul a gyomrom.

-         Uram én vagyok az. Nagy bajban vagyok. Kérem, segítsen nekem.

-         Tudja Miss. Black, már rég lejárt a határidő a megbízatással kapcsolatban. Új ügynököt állítottunk az ügyre az Ön gyengélkedése alatt. A neve Zayn Malik, a régi besúgója. Mr. Malik felvette  a Maga összes félbehagyott ügyeit,így most nála van az összes akta. Csakhogy tudja Miss. Black, Zayn-ek egyetlen egy kikötése volt. Az, hogy maga miután felébred a kómából szabad legyen. Így mivel én szavahihető ember vagyok , felszabadítom magát a kötelességei alól, innentől kezdve Ön szabad ember.  Az új személyazonossági papírokat, majd elküldöm az egyik ügynökkel. És figyelmeztetem, többet ne keressen Engem, többé már nem segítek magának,és egyáltalán nem is létezem Önnek, rendben?

-         I-igen Uram.- a döbbenet amit most érzek felfoghatatlan.

A vonal megszakad ,én meg egy széken támaszkodok meg. Nem hiszem el. Nem hiszem el mit tett Zayn. Ennyire őrült ő sem lehet,de mégis. Mégis megtette azt, amit sose kértem volna tőle. Egy új élet lehetőségét kínálta fel nekem.

Harry szemszöge.:

-         Hogy lehettek ennyire idióták, hogy nála hagyják a telefont? Hm?- a hangom egyre több haragot, és dühöt sugároz, de nem foglalkozom vele.

-         Most azonnal menjen be hozzá valaki, és kobozza el tőle. Mondom MOST!- kiáltom el magam, miután senki sem mozdul.

Az egyik emberem megindul le Miához, én pedig várok. A monitorok mindent jeleznek nekem. Minden egyes percéről teljes felvételsorozat készül.  Nem tehetek mást ,csak így tudom magam mellett tartani. Képes volna öngyilkos lenni csak ,hogy ne keljen tovább szenvednie.

És ezt honnan tudom? Erre a kérdésre egyszerű a válasz. Sokan dolgoznak nekem, rengeteg ember kézbesíti a drogokat. Két kezemen sem tudnám megszámolni hányan akartak már kilépni tőlem, elárulni ,vagy esetleg felültetni. Mindenre rájöttem, az idő múlásával minden emberen keresztül tudtam látni.

Mint minden esetben itt is van kivétel. Mia volt az a személy akin nem tudtam keresztüllátni, a mai napig nem értem miért keresett meg engem, viszont hálás vagyok a sorsnak érte. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy már nem szereti az életét,és én ettől az elhatározástól akarom eltántorítani.

És hogy miért akarom magam mellett tartani? Erre a legegyszerűbb a válasz. Azért mert Ő nem olyan, mint a sok pénzéhes kis cafka akikkel eddig találkoztam. Ő teljesen más, szinte már egyedi.

Tekintetem újra a monitorra siklik, és döbbenve látom ,hogy az alak akit leküldtem a padlón fekszik valószínűleg ájultan. Átfutom a tekintetem a képernyőkön ,és egyiken sem látom Miát. A kijárati kamerákra kapcsolom a vezérlést, és akkor veszem észre, hogy Mia az erdő felé kezd el futni  teljes sebességgel.

Kicsapom az ajtót,és utána indulok ,bár hatalmas előnyre tett szert velem szemben egyre közelebb kerülök hozzá. Egy folyó mellett haladunk el, ekkor már csak pár lépés választ el tőle, fejét hátra fordítja ,tekintetünk összekapcsolódik, ajkaival némán négy szót formál, majd előrelendül a mélység irányába.

Szeretlek, örökké szeretni foglak!

Huszonegyedik fejezet.:Gyötrelem

Huszonegyedik fejezet.: Gyötrelem

Annyi fájdalom van a világban ,annyi kín gyötri az embereket, olyan sok mindennek kell megfelelnünk. Valaki megbukik ,és valaki továbbjut ezeket az akadályokon ,és élvezi az élet szép oldalát.

Harry szemszöge.:

A szeme csukva van, minden gyötrelem eltűnt az arcáról. Az álmok világát járja,és nincs semmi, vagy senki aki ezt a nyugalmat elvehetné tőle. Nem hagyom.

A pincét kiürítettem, és külön készítettem egy helyet ahol kihallgathatom Mr. Malik-ot. A mai este lesz erre a legalkalmasabb, hiszen minden mára tervezett program töröltetve lett. Egy este alatt köpni fog nekem Zayn , és akkor minden kiderül nekem a kapcsolatukról Miával.

Mia mocorogni kezdett,majd pár buja pislogás után elég éberré vált ahhoz ,hogy felüljön,és szembenézzen velem.

-         Mit keresek itt Harry?

-         Shh angyalom, mindent a maga idejében. - simítok végig a kezén lágyan.

-         Ezt mégis hogy érted? - nézett rám furcsán.

-         Úgy hogy először el fogod nekem mesélni, hogy honnan ismered azt a Malik gyereket, és mi közöd hozzá?- meglepetten húzta össze a szemöldökét, majd a másodperc töredéke alatt el is tüntette azt.

-         Egy régi ismerősöm. Még kölyök koromban ismertem meg. Gyakran jártunk el együtt bulizni ,és csavarogni. Semmi különös. A korházba nem tudom hogy került,sőt azt se tudom én hogy kerültem oda.- Fáradtan kezdte dörzsölgetni a karját,és tekintetembe mélyesztette a sajátját.

-         Mi történt veled Mia? Hol voltál ennyi ideig? –buggyant ki belőlem ,és hirtelen könnyek kezdtek potyogni a szememből le az arcomon át. Gyorsan letöröltem őket,de azok megállás nélkül folytak, és folytak. Mia felállt,odajött mellém ,és az ölembe bújt. Halkan dúdolni kezdett ,és próbált megnyugtatni.

-         Nincs semmi baj Harry. Minden rendben lesz,nyugodj meg, mindig veled leszek. –Próbált csitítani.

     Hírtelen felpattantam ,és rántottam magammal Miát is.

-         Egy így nem mehet tovább- suttogta egy kis hang a fejemben.

-         Ne hagyd hogy átverjen- folytatta

-         Sose maradt veled, miért pont most tenné?

Külső szemlélő.:

A testőrök az ajtó előtt hírtelen vigyázzállásba vágták magukat ,majd miután a Főnök intett ,hogy menjenek utána,rögtön meglódultak.  Harry keze Mia dereka köré kulcsolódott egy feltörhetetlen zárként ,amit az idő sem pusztíthat el.

Egy másodperc alatt kellett döntést hoznia Harry-nek. Vagy most fogja hagyni magát elveszni egy lányban akiben igazából nem is bízhatna,vagy kideríti mi folyik a háttérben.

Ő maga sem tudta igazán mit szeretne; elveszve élni az életét egy lánnyal aki irán többet érez ,vagy a gyötrő magányban élni tovább?

A fiú megállás nélkül törte magának az utat az ajtóig,félelmet nem ismerve hajtotta magát előre.

A lány hirtelen összeomlott lelkileg. Valahogy megérezte mi készülődik a háttérben. A lelke mélyén már tudta mi vár rá. Egy hang megsúgta neki hogy valami közeledik, valami félelmetes ,és mindent elsöprő.

Az időjárás borongósra fordult. Hirtelen köd telepedett az utakra ,és a házakra. Minden olyan homályos lett, mintha a természet így jelezné a világnak hogy valami készülőben van.

Az emberek meg-meg álltak csodálkozni a hirtelen időjárás változásban,de amit magukra eszméltek folytatták útjukat a saját céljuknak megfelelően.

Egy autó állt meg a ház bejárata előtt. Két ember pattant ki belőle ,és nyitotta ki az autó ajtaját a Főnök előtt. A lány eszméletét vesztette ,de a fiú nem törődött vele. Lassan kezdte felemészteni magát ,mivel tudta hogy a lány soha nem fog vele maradni. Kezdte megérteni a lány életének célját, azt hogy ő már nem akar tovább élni, sőt a lehető leghamarabb meg akar halni.

Ezt nem akarta hagyni Harry. Nem akarta elveszíteni azt a személyt, akire már annyi ideje várt, akire minden éjjel gondolt. Ezért elhatározta, hogy mindenáron ki fog mellette tartani, és akár az élete árán is megmenti Miát a saját végzetétől.

Ui:. Tudom későn hoztam az új részt ,és ezt rettentően sajnálom,de higgyétek el nagyon nehéz ,suli mellett írni. Ezért még egyszer elnézést kérek.

Pár mondatban szeretnék bejelenteni valamit.

A blognak hamarosan vége lesz. Lehet ennek örülni, avagy sírni,(bár magam sem tudom mit csinálnék a helyetekben :))  ) de ennek a történetnek is vége szakad egyszer. 

Hamarosan hozom az utolsó részt, és az azt követő epilógust. Remélem addig is kitartotok mellettem ,és a blog mellet is. :)

Csók, puszi, ölelés.

Life.

Huszadik fejezet.: Csalódás

Huszadik fejezet.: Csalódás

Lehetetlen mindennek megfelelni ,és a lehetetlenen az értem ,hogy teljesíthetetlen. Nincs esélyed rá hogy akár meg is közelítsd a célt amiről azt hiszed elérheted.

Harry szemszöge.:

Egy év.  Ennyi idő telt el és még most sem tudom elfelejteni Miát. Lehetetlen. Minden egyes nap eszembe jut szende mosolya,az ahogy szemével pásztázza a környéket. Az ahogy elcsodálkozik egy-egy állat vagy növény mivoltán.

Hiányzik Ő maga. Hiányzik az a tudat, hogy magam mellett tudhatom ,és biztonságban van,az hogy tudjam hol, mikor ,és kivel van. Maga a léte hiányzik.

Egy éve úgy veszítettem el ,hogy fogalmam sem volt hol keressem. Lassan az idő múlásával egyre kevesebb esélyt láttam arra nézve hogy valaha viszont láthatom. A szívem ami addig boldogsággal töltődött,a napok múlásával egyre sötétebb ,és elhagyatottabb lett. Nem akartam az életet,mégsem adtam fel mert tudtam hogy nem szabad,ő se ezt tenné.

Pár napig volt nálam ,de az a pár nap olyan volt mint egy varázs. Soha senki nem gondolná ,hogy egy olyan ember mint én meg tud enyhülni. De mégis. A mogorva ,énem egyre inkább alábbhagyott a társaságában. És ezt honnan tudom ? Onnan ,hogy kezdtem én is másképp látni a világot. Már nemcsak azt láttam hogy mi rossz ebben az egész életben. Megláttam azokat amik mellett vak emberként elmentem. Észrevettem a mindennapi csodákat ,amik apró örömforrást jelentenek. És ez többet jelent minden kincsnél.

De ahogy elment ,és itt hagyott ,egyre lassabban ,de kezdtem megfeledkezni arról ,hogy mi a fontos az életben. Egyre inkább a múlton rágódtam. És próbáltam megtalálni Őt. Egy nyomot ,egyetlen egy hozzá vezető szálat kerestem mindhiába.

Egy napon aztán kaptam egy fülest ,miszerint kórházakat is át kellene nézetnem.     És ekkor találtam meg Őt. Aznap minden a szokás szerint zajlott, minden a megszokott rend szerint ment ,egy telefonhívásig, amiért még ma is hálát adok.

Megtudtam ,hol tartják bent Miát ,és egyből be is akartam menni hozzá,csakhogy rájöttem valaki van vele. Egyedül nem csinálhatta ezt az egészet végig. Tudtam ,hogy várnom kell. Ki kellett várnom a megfelelő időpontot.

Teltek az órák, a napok , a hetek ,és egyre inkább vágytam rá hogy lássam.      Időközben az is kiderült ,hogy mesterséges kómában tartják ,egy bizonyos férfi utasítására. Megfigyeltettem a fickót ,és kiderült egy alaknak dolgozik ,aki már többször próbált nekem keresztbe tenni.

Egy dolgot viszont nem értettem, mi köze van neki Miához?

Pár nap leforgása alatt ,kiderült ,hogy rohama volt és felébredt. Akkor döntöttem el hogy itt az ideje annak ,hogy meglátogassam.

Mia szemszöge.:

Ismét a szokásos sötétség vett körül. A szokásos ürességet éreztem,és kezdtem már megszokni ezt az egészet. Kezdtem barátságba elegyedni az egyedülléttel,és a szívem egy része már nem fájt egyik férfi iránt sem.

És hogy miért változnak az érzésein? Még magam sem tudom,de talán azért mert az idő amit egymás nélkül töltöttünk ,felemésztette a lelkemet. Lassan kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy egyedül vagyok ,és egyedül kell megbírkóznom ezzel az egésszel. Viszont hiányoznak az együtt eltöltött órák. Azok az idők amikor elengedhettem magam és nem kellett attól tartanom mikor fognak ránk rontani.

Ismét közelített felém a megszokott sötétség ,és egy rántás kíséretében a szemem kipattant a helyéről.  Ismét úgy keltem fel ,hogy megrándult a testem. Fogalmam sincs ez miért van. Talán azért mert az álom nyugodt világából visszakerülök az élet sötétségébe.

Alakok vettek körül,és minden zokszó nélkül felkaptak a helyemről ,és magukkal cipeltek. Nem volt erőm tiltakozni. Minden porcikám az ellen tiltakozott amit velem műveltek mégsem tudtam megállítani ezt a folyamatot. Csak vittek,és vittek, megállíthatatlanul folytatták az útjukat a titokzatos felé. Oldalra fordítottam a fejem ,és ekkor pillantottam meg Őket.

 A szívem kihagyott pár ütemet ,és csak pár pislogás után tudtam meggyőzni magam arról hogy amit látok valóság ,és nem álom. A két férfi akik iránt az életemben valamit éreztem egymás mellett mentek. Zayn hurcolták ,több testőr is lefogta ,Harry mellett viszont egy ember sem állt. Úgy tűnt Harry rájött a ki is vagyok Én valójában.

Ui.: Köszönöm a kommenteket,köszönöm a támogatást, és köszönök mindent. :)

Ez a rész valóban nem tartalmaz párbeszédet,de szerintem így is elég beszédesek a sorok önmagukban is.

:))

Csók, ölelés,puszi.

Life.

Tizenkilencedik fejezet: Ébredés

Tizenkilencedik fejezet. : Ébredés

Lassan lepereg az élet, gyorsan jön a vég, egyszer minden véget ér és nincs többé remény.

Gépek sipognak, a fejem lüktet, és minden akaraterőmre szükségem van ahhoz, hogy megpróbáljam kinyitni a szemem. Erős fény borítja a szobát így gyakran pislogni kezdek, hogy minél előbb megszokjam a fényáradatot. Fejemet balra billentem ,és ahogy tisztul a látásom, úgy szerzek információt a hollétemről kapcsolatban. Egy korházi szobában vagyok méghozzá Zayn társaságában.

Feje a kezemben pihen, a szeme be van csukva,és valószínűleg az álmok világát járja. Ki tudja mióta lehet itt mellettem? Simogatni kezdem az arcát mire ő kábán, de kinyitja a szemét.

- Mia hát te már ébren vagy? - ugrik fel, majd lép közelebb hozzám és hirtelen a karjába kap. Zokogó hang tör fel a torkából én meg csitítani kezdem.

- Minden rendben van Zayn nyugodj meg, itt vagyok.

Behúzom magam mellé az ágyba, majd gondosan betakargatom. Fejét a mellkasomra hajtja ,én meg simogatni kezdem a haját. Lassan megnyugszik , lélegzése lelassul , én pedig megfogalmazom magamban a kérdéseimet, amik már azóta kavarognak a fejemben mióta megláttam hol vagyok.

- Zayn hogy kerültem ide?

- Mire emlékszel Mia, mi az utolsó kép ami rémlik?-vesz egy mély levegőt ,majd lassan kiengedi.

- Nem tudom, minden olyan homályos. Annyira emlékszem, hogy meg voltam kötözve, és mindent elkövettem annak érdekében, hogy kiszabaduljak.

Pár kép cikázik át a fejemben,majd undorodva a fájó csuklómra pillantok, miután meglátom, hogy be van kötözve nem a legjobb következtetést vonom le.

- Minden rendben lesz. Mindent helyre fogok hozni, ígérem. - Felül mellettem, majd a   fejemet mellkasára hajtva dúdolni kezd egy dalt. Ismerős illata, és hangja hamar az        álom határára visz, és a gondolat, hogy itt van mellettem, átrepít a túlvilágra.

Zayn szemszöge.:

Miután Mia elaludt mellettem elmentem az orvoshoz, hogy megmondjam neki felébredt. A doki rögtön lábra pattant és együtt elindultunk a szobához, amit már oly' régóta látogatok.

Belépünk az ajtón, majd odamegyünk Mia ágyához. Simogatni kezdem az arcát miután kettőt pislogott hátrébblépek a dokinak helyet adva.

     -Jó napot Miss. Black remélem szépet álmodott. - mosolyodik el a doktor.

Mia arcán enyhe hangulatváltozás megy végbe, amit csak a nagyon szemfüles ember vesz észre,majd mosolyt ölt az arcára és kezet próbál nyújtani, ám amikor felemeli a kezét, enyhe sikolyszerű hang tör fel a torkából, és visszaejti azt.

Az orvos a keze után nyúl, majd nyugtatóan enyhén megszorítja.

-  Tudja hogy mi történt magával , és hogyan került ide?- kérdezi az orvos.

- Alig emlékszem valamire, azok is emlékfoszlányok különböző alakokról, semmi konkrétumot nem tudok mondani Önnek. - csüggedten lehajtja a fejét, és a tenyerét kezdi el bámulni.

- Meg kell vizsgálnom Mia, kómában volt, aminek akár utóhatásai is lehetnek.

Arcán a félelemnek egyetlen egy jelét sem véltem felfedezni, pedig nem is sejthette, hogy milyen sokáig volt távol tőlem, és az egész világtól.

A doki távozik a szobából, majd a holnapra beígért vizsgálatok időpontjaival papírt nyújt át egy nővér. Mia ismét álomba merült mellettem, és látszott rajta hogy zavarja a tudatlanság. Leülök egy székre, majd böngészi kezdek a papíron szereplő időpontok között.

A telefon csengése megzavar,majd szitkozódva kislisszanok az ajtón ,és a fülemhez emelem a készüléket.

-Hallottam Mia holléte felöl, gondolom te magad akartál felhívni engem nem egy nővér,csak elfelejtetted a nagy örömödben. – Felelte a Főnököm,és hangjából csak úgy csöpögött a merő gúny.

-Természetesen uram. Ne kételkedjen bennem. –Vetettem oda a hazugságot amiről mind a ketten tudtunk, hogy nem igaz,és letettem.

Egy alak felmordult mellettem, majd nem hitt a szemének amikor meglátta ahogy Mia felül az ágyban.- bizonyára felébresztettem, gondoltam magamban.- A fickó ellépett az ajtótól ,majd egy telefont vesz a kezébe és tárcsáz.

-Mr. Styles ,Mia felébredt. - vetette oda majd gyorsan kinyomta,és sietősen távozott.

Ui: Nagyon szépen köszönöm a kommenteket mindenkinek,és örömmel bejelentem hogy 4000+-os az oldalmegejelenítés. :))

Tudom jól ,hogy sokáig megvárattalak titeket,de ígérem a szünetben többet fogok

jelentkezni. :))

Csók,puszi,ölelés.

Life.

Tizennyolcadik fejezet.: Idő

Tizennyolcadik fejezet.:

Idő.:

Csodák voltak,vannak,és lesznek is az élet folyamán. Van hogy már fel sem tűnik ,mivel megszokjuk ,de ha egy olyan cselekmény után következik ami után nem várnánk igencsak nagy hatása van.

Mia szemszöge.:

Lebegek. Nincs semmilyen fajta nyomás a mellkasomban ,és ez olyan felemelő érzés ,hogy hamar meg is szokom. A környezet ismerős. A régi családi házunk udvarán vagyok a szüleimmel. Minden olyan tökéletes volt akkoriban ,és én próbáltam bebizonyítani magamnak,hogy nem az. Ezt nem kellett volna tennem.

Piknikezünk kint a fűben heverészve ,és fütyülünk az egész világra. Olyan régen történt mindez ,hogy magamra sem ismerek. Anya ,és Apa között ülök ,és nevetek a mindennapos vicceiknek ,amiket akkoriban annyira szerettem.

A hajam fátyolként omlik előre ,és így hogy kívülről látom magam meg kell hogy mondjam akkoriban sokkal jobban festettem. Persze ez érthető.

Apa gyanakodva méregeti az előtte álló szendvicset amit feltehetőleg Anya csinált ,majd reménykedve a jó ízekben beleharap. Anya felderülve énekelget mellettem. A szívem facsarodik össze ,és belém mar a valóság külső zaja.

Ez csak egy álom. Ismételgetem magamnak sokadszorra ,és próbálom felrázni magam ,de mindhiába.  Ám lassan kezd kivilágosodni egy pont előttem ,és én közeledek felé. A fény nyaláb elé érek ,és az beránt magával.

Fél évvel később.:

Zayn szemszöge.:

A mai nap sem indult másképp: bementem a főnökhöz a melóért amit nemrég adott ki,hogy teljesítsem,mivel Mia kiesése után én kerültem feljebb egy pár fokkal a ranglétrán. És,hogy mit kaptam? Öljem meg Styles-t. Több durva ügybe is belekeveredett Mia elvesztése után , és mivel én nem mondtam meg neki hol van Ő nem tudott mit kezdeni magával ,így ezzel verte le magáról a feszültséget,és ezt már a Főnök sem hagyhatta szó nélkül.

 Ha Mia valamilyen csoda folytán felébredne ,akkor tudná talán megakadályozni hogy megöljem,de akkor is ismétlem talán. Az a mocsadék megérdemli azt amit kapni fog tőlem. Begubózta Miát ,és megfosztott attól ,hogy vele legyek. És Én mit tettem emiatt? Megparancsoltam az orvosoknak ,hogy adjanak neki napi szinten altatót,illetve nyugtatót. Így a legbiztosabb ,ebben az esetben nem fog elhagyni Harry miatt.

A korház nincs messze ,így oda vezet a következő állomásom. Nap mint nap látogatom ,ha időm engedi ,és imádkozok érte,hogy egy nap majd úgy fog felébredni ,hogy minden tökéletes körülötte ,de még nem az ,így ő had aludja át ezt az egészet.

Amint belépek megcsap egy elektromos borzalom ,ami miatt legszívesebb fejvesztve rohannék el ,de nem teszem. Folytatom az utamat Mia szobája felé,és amikor belépek borzalmas látvány fogad.

A szoba amit azért béreltettem neki ,hogy ne zavarja senki ,üres. Minden vizitet ,és egyéb ellenőrzéseket itt szoktak elvégezni ,ezért elég szívfacsaró látvány nyújt az üres helyiség.

Szinte rohanok a nővérpult felé.

-         Elnézést asszonyom meg tudná mondani hol találom Mia Black kisasszonyt?

-         Várjon egy percet uram,sokan vannak itt akik maga előtt, várja ki a sorát, ne tolakodjon - Felel rezzenéstelen tekintettel majd folytatja a „munkát”. Felkapom a vizet ,és nem tudok mit tenni a dühömmel ,ezen a semmittevő emberi lényen vezetem le.

-         Na ide figyeljen Maga ,öntelet ,semmittevő semmiség. Most azonnal álljon fel,és kezdjen el rendesen dolgozni ,mint egy rendes nővér máskülönben... - Itt abbahagyom mielőtt valami olyat mondanék amit nem tudok visszaszívni. -A nő arcán hitetlenkedés fut át majd sértettséget színlelve feláll,és keresgélni kezd a számítógépen ,majd közli velem ,hogy mit talált.:

-         Miss. Black a műtőben van. A gépbe nincs beütve ,hogy mi történt vele,csak annyi,hogy körülbelül fél órája történt vele valami ,és műtőbe kellett szállítani. Ön talán a vőlegénye ? –Enyhül meg a hangja ,majd miután rám pillant ,és meglátja a szememben gyülekező könnycseppeket elhallgat,és kilép a pult mögül,majd elkísér a műtő ajtajáig.

-         Ha bármi gond lenne jöjjön vissza ,hátha tudok segíti Uram. Elnézést a modortalanságomért ,csak tudja elég feszült hangulatban talált rám.-

    Morgok valami köszöntet félét ,és lerogyok a legközelebbi székre.                             

    Nem történhet meg megint ugyanez ami fél éve. Nem fogom hagyni. 

Ui:.:1.: Nagyon rosszul esett az ,hogy nem kaptam kommenteket az előző részhez.:(

2.: Gimi elsős lévén sokat kell tanulni ,ezért késtem egy hetet a résszel ,és ezt nagyon sajnálom. 

Nem lett valami hosszú a bejegyzés ,de mint már megszoktátok nem szoktam sokat írni.

Mindenkinek sikerekben gazdag tanévet ,és boldogságos olvasást kívánok.:))

Csók,puszi,ölelés.

Life.